Gyűjteményi tárgyaink
Zöldmázas kancsó
A Föld napja alkalmából sok múzeum és gyűjtemény posztolt zöld tárgyakról képeket. Mi is így tettünk ezzel a zöldmázas kancsóval, amelynek történetét most megosztjuk Önökkel. Lakossági felhívásunkra elsőként a Hermann Ottó Általános Iskola válaszolt, akik több éve szorgalmasan gyűjtötték a néprajzi és iparművészeti tárgyakat a szülők segítségével. Gyűjteményüknek azonban új helyet kellett keresni, mivel új osztályokat kellett nyitni, és a tárgyak kiszorultak a termekből. Ugyan lakossági felhívásunk az újonnan alapítandó Magdolna Udvar Helytörténeti Gyűjteményére vonatkozott, a tárgyak inkább a már meglévő Barlanglakás Emlékkiállítás gyűjtési körébe illeszkedtek. Intézményeink megállapodtak, és átvettük a tárgyakat, amelyek közül sok már a kiállítást színesíti.
A gyűjtemény sokszínű, és egyik legszebb darabja a képen látható kancsó. A magyar fazekasok kedvelt máza a zöld, amely ezt a kancsót is díszíti. Az agyag alatta nincsen festve, a vájt mintákba beleült máz sötét kontrasztot nyújt. Kivitelezése alapos és szép, de a készítő neve és a készítési hely meghatározása nélkül nehéz kitalálni, hogy ünnepi alkalomra készült-e a kancsó, vagy mindennapi használatra.
Szenes vasaló
Nem lehet pontosan tudni, hogy mikor találták fel a vasalót, de leltek bizonyítják, hogy az i.e. 3. században Kínában már használtak serpenyő alakú vasalót. Magyarul először a 17. században olvashatunk a vasalt selyemről. I. Rákóczi György levelében.
A vasalókat vagy kívülről fűtötték föl, vagy belülről. Gyűjteményünkben az utóbbi típust őrizzük – belsejébe faszenet tettek, amely folyamatosan izzott. Ha elaludt, lóbálással keltették fel a tüzet. A kevésbé díszes vasalók nyele fából, a szebbeké elefántcsontból is készülhetett. Szenes vasalókat egészen a 20. század elejéig használtak, de az 1920-as évekre már elterjedtek az elektromos vasalók is.
Paradicsom passzírozó
Ezúttal egy olyan tárgyat mutatunk be, amely a legtöbb „ilyen nekünk is van/volt otthon” felkiáltással rendelkezik gyűjteményi tárgyaink közül. Özvegy Tóth Győzőné konyhájában persze több ilyen tárgy is kiérdemelné magának ezt a címet. A Barlanglakás Emlékkiállítás célja, hogy olyan enteriőröket mutasson be, amelyek az egykori háziasszony életének tereit rekonstruálják. Ilyen a konyha is, amelyben többek között ez a paradicsom passzírozó is látható. Napjainkban talán visszatér a divatba, hogy a háziasszonyok maguk készítsék a befőzött paradicsomot. Ha ennek okán paradicsompasszírozót akarna venni, örömmel tapasztalhatja, hogy hasonló a bemutatott tárgyhoz hasonló formájú eszközök ma is elérhetőek, persze rozsdamentes acélból. Az eszköz használata egyszerű: egy edény fölé helyezve, a félköríves tartóba helyezzük a paradicsomot. A fanyelű, két végén hengerekkel ellátott eszköz a passzírozáshoz szükséges, ezzel nyomjuk át a paradicsomot a lyukacsos fém felületen.
Szódásüveg
A szénsavas üdítőitalok már a 19. században is népszerűek voltak Európában. Hazánkban Jedlik Ányosnak köszönhető a „mesterséges savanyúvizek” előállításának eljárása, amely szódavíz, vagy szikvíz néven vált ismertté. A szikvíz elnevezés még ma is használatos, de tévedésen alapul: a szódavízhez felhasznált szénsav ugyanis nem azonos a sziksóval.
A 19. században hazánkban közkedvelt mesterséggé vált a szikvízgyártás, amelyet kisiparosok és gyárosok egyaránt műveltek. Az üveg szódásszifonok üresen visszaválthatóak voltak. Az üveg kialakítása is Jedlik Ányos nevéhez köthető. Ő jött rá, hogy a szifon aljáról egy cső segítségével kell kinyerni az italt. Ezáltal több szénsav marad a vízben. A 20. század második felében a szifonok már nem üvegből, hanem fémből készültek, a szénsavat pedig a tetejére csavarható patron adta. Napjainkban inkább a műanyag, visszaváltható szifonok vannak forgalomban, habár bizonyos vendéglátóipari helyeken ismét előfordulnak olyan üveg szifonok, amelyekből gyűjteményünkben is akad.
Mázas falitányér
A mázas tányérok a konyhák díszítőelemei voltak egészen a 20. század második feléig. Ezeket a tányérokat nem használták evésre, de formájuk ettől függetlenül nem különbözött egy hétköznapi tányérrtól. A tányérok széle is díszített, de a központi motívum mutatta meg, melyik fazekas központból, tájegységről származott a díszes edény. Jellemzően az alföldi Hódmezővásárhelyen, Tiszafüreden, Mezőtúron, valamint a dunántúli Csákváron és Tatán készültek tányérok.
A díszítést többféle képen készíthették. Írókázással, csorgatással, karcolással. A díszes felét vagy az egész tányért mázazták. A képen látható tárgyat írókázással díszítették. Az egyenletes körök kialakításához valószínűleg korongot használtak – az egyenletesen forgatott tárgyat így könnyebb volt díszíteni.
Az itt bemutatott tárgy egyike annak a gyűjteménynek, amelyet a Hermann Ottó Általános Iskola adományozott számunkra. A néprajzi és iparművészeti tárgyakat felsorakoztató gyűjteményt a szülők és a gyerekek gyűjtötték össze az évek során.
Tejeskanna
A 19. század folyamán több gyár létesült Budafokon és Tétényben, amely kapóra jött a környéken élőknek, hiszen a szőlőket kipusztító filoxéra vész után volt hol dolgozni a környékbélieknek. Herz Adolf 1905-ben alapította meg a Budafoki Zománcozott Edény-, Sajtoló és Fémárú gyárat, amely egészen a 2000-es évekig működött, többszöri átalakulás és tulajdonoscsere után. A gyár sok féle háztartási zománcterméket állított elő, amelyek a hazai háztatásokban talán még ma is fellelhetőek. Gyűjteményünkben tucatnyi különféle edény lelhető fel, ezek közül egyik a képen látható egyliteres tejeskanna. A budafoki termékeket általában az aljukon olvasható „Budafok”, vagy „Lampart” felirat különbözteti meg más magyar gyárak termékeitől.
Rókafark fűrész
A Barlanglakás Emlékkiállítás gyűjteményében sok szerszám található, amely fa megmunkálására, alakítására alkalmas. Asztalosok, kádárok szerszámai között is megtalálható a fűrész. A képen látható darab nyelének kialakítása a kézhez illeszkedik. A német Fuchsschwanz szóból ered a „rókafark” elnevezés, amelyet magyarosan fukszsvancnak is említenek. Ha a szerszámra tekintünk, látható: a róka farkának széles, vége felé elkeskenyedő alakjára utal a szerszám neve. A fűrészpenge nagysága szélessége változhat – ez a darab egészen keskeny és hosszúkás. Lyukak kialakítására használható: a falemezbe először akkora lyukat kell fúrni, hogy a fűrész beférjen. A kívánt méretű lyuk széléig egyenes vágással eljutva, majd körbe haladva lehetett kivágni a nagyobb lyukat.
Gázvasaló
Előző heti szenes vasalónk után lássunk egy modernebb, gázzal működőt. A 19. században a gázvilágítás teret nyert a városokban, és ezt az energiaforrást a vasaláshoz is fel akarták használni. Ezek a vasalók is, elődjeikhez hasonlóan, öntöttvasból készültek. A vasalóba hátulról, vagy felülről, csővel vezették be a gézt. Elsősorban mosodákban és varrodákban használták. Használata nem volt egyszerű, hiszen a gázcső útban lehetett, és a láng állapotát sem volt könnyű ellenőrizni. Háztartásokban ezért úgy használták, hogy a hátulról nyitott vasalókat a gázlángra helyezték. A vasaló testébe jutó láng pedig felmelegítette azt. Mivel a vasaló folyamatos felmelegítése időigényes volt, ezért két vasalót használtak párhuzamosan, ha lehetett.
Fateknő
A fateknők egy kihalófélben levő mesterség termékei, amelyek talán napjainkban, mikor sokan készítenek otthon kenyeret, talán újra visszajönnek a divatba. A fateknők kézzel készülnek általában egy darabból vájják ki őket. A képen láthatónál nagyobb darabok vagy szögéletes formájúak is találhatóak gyűjteményükben. Ehhez hasonló teknők nélkül elképzelhetetlenek voltak a mindennapok, ha kenyérdagasztásról, -kelesztésről, vagy mosásról volt szó.
Sváb fánksütő
Tavalyi évben lakossági felhívást tettünk közzé, hogy a Magdolna Udvarban újonnan induló helytörténeti gyűjteményünkhöz tárgyakat, dokumentumokat gyűjtsünk.
Több olyan eszköz is érkezett, amely a már meglévő Barlanglakás Emlékkiállítás gyűjtőköréhez volt sorolható.
Gönczi Pálné sváb fánksütő eszközökkel ajándékozott meg minket.
A fánksütőt úgy használták, hogy a vége felé keskenyedő hengerre, csiga formában felgörgették a tésztát, amely lisztből, zsírból, tojássárgájából és porcukorból állt. A tésztát zsinórra körbetekerték a formán. A fánkokat aztán forró olajban vagy zsírban, egyesével lehetett kisütni. Így készült el a zimtkrapfen, amelyet fahéjas cukorral szórtak meg. A fánk, mint a farsangi időszak hamisítatlan étke, ma is népszerű, de talán már kevesen sütik ilyen formában és ilyen formára. Ma már inkább a kisebb, labda formájú fánkok divatosak a német nyelvterületeken.
Borotvakés
A képen látható borotvakés az egyik legrégibb darabja gyűjteményüknek: a tokon látható felirat szerint még a Monarchia idején gyártották Csehországban. A penge már lepattogzott, amely nem meglepő, hiszen rideg szénacélból készült. Ez az anyag ugyanis könnyen élezhető. A borotvakés feltalálása az angol Benjamin Huntsman nevéhez fűződik, és már a 18. század végén elérhető volt. Hamarosan tömegtermelési cikké vált szerte Európában, ezzel együtt pedig a felhasznált anyagok minősége is javult. A borotvakések népszerűsége a biztonsági borotvák megjelenésével csökkent, de napjainkban újra népszerű, köszönhetően a szakálldivat reneszánszának.
Hurkatöltő
Lakossági felhívásunk alapján úgy tűnik, hogy bizonyos tárgyak nagy számban kerültek megőrzésre a budafok-tétényi családokban. Ezek egyike a hurkatöltő, amelyből többet is kaptunk a Barlanglakás gyűjteményébe. A hurkatöltő vagy kolbásztöltő formája nem sokat változott az évtizedek során, bár napjainkban rozsdamentes acélból készül. Bemutatott tárgyunk az egyszerűbb darabokkal szemben állványra erősíthető, és a tekerés hatására tölti a húst a töltő végére rakott bélbe. Az egyszerűbb hurka vagy kolbásztöltők esetében a betöltött húst egy hengeres fával nyomják ki a bélbe.
Jelölőkörző
A kádárok munkája egybeforrott a borászattal Budafokon. A nagyobb pincék mellett általában kádárműhelyek álltak, ahol néhány mester dolgozott. Szerszámaik közül most a jelölőkörzőt mutatjuk be. Ezek a nagy méretű, fából készült eszközök vashegyben végződnek. A nyitható szár egy negyed körív mentén mozgatható, és a szükséges szögben kiékelhető. A félköríven számok nincsenek, csak rovátkák. Habár a kádárszerszámok általában szerényen díszítettek, ez a körző egészen puritán, de jó állapotban maradt meg.
A Barlanglakás Emlékkiállítás állandó tárlatának megújításán tematikusan mutatjuk be a jellemző budafoki mesterségeket, köztük a kádárok munkáját. Látogasson el hozzánk, és ismerje meg szerszámaikat, és hogy hogyan dolgoztak!
Tökgyalu
A Barlanglakás Emlékkiállítás enteriőrjei között hangsúlyos a konyha, amelyben számos tárgyat mutatunk be. Ezek közül az egyik a képen látható tökgyalu, amely gyakori kelléke volt a háztartásoknak – talán önnél is van, vagy maradt fönn egy ilyen darab.
A képen látható darab keményfából készült, két vágóéllel rendelkezik. Az alján vagy a tetején látható lyuknál fogva fel is lehetett akasztani. Ma is kapható fából készült tökgyalu, a kérdés már csak az, hogy van-e ideje a háziasszonyoknak a tökgyalulásra ebben a rohanó világban?
Sajtár
Mai tárgyunk egy modern darab, amely az 1904-ben alapított Budafoki Zománcgyárban készült (később Lampart Zománcipari Művek, illetve Lampart Budafoki Zománc Vállalat). A sajtár a lefejt tehén vagy kecsketej összegyűjtésére használt edény. A szó eredete a német sechter vagy schefferlre vezethető vissza. Eredetileg fából készült, hasonló eljárással, mint a hordók. A sajtár dongái azonban egyenesek. kialakítását, abroncsozását a bodnárok végezték. Füllel és kiöntőcsöccsel is ellátták. Az iparosodás és a gyári előállítás következménye, hogy a sajtár később már bádogból készült, amelyet zománccal borítottak. Nagyságuk változó, akár 14 liter tejet is felfoghattak benne. a képen látható tárgy tehénfejéshez használható, erre a utal a felfelé kiszélesedő forma.
Lopótök
Aki járt már pincében, bizonyára találkozott a borlopóval. A hosszúkás üvegedény formájában a képen látható lopótököt utánozza. A lopótök melegkedvelő, közepesen vízigényes növény, amelynek háziasított változatát sokan szeretik felfuttatni lugas-szerűen. Származási helye bizonytalan: Afrika vagy Ázsia, de a tökfélék közül sok az amerikai kontinensről került be Európába. Annyi bizonyos, hogy a lopótököt már az Újvilág felfedezése előtt is termesztették az öreg kontinensen. Működésének elvét Empedoklész görög filozófus fedezte fel a Kr. e. 5. században. Rájött, hogy a vízzel telített, mindkét végén kilyukasztott lopótökből nem folyik ki a víz, ha a felső nyílást befogva tartják. Igazságszolgáltatási eljárások idején ezt a klepszüdra nevezetű lopótököt használták időmérésre. A szónok addig beszélhetett, amíg a víz kifolyt a tökből.
A lopótököt elsősorban folyadék tárolására vagy – Ausztria és Magyarország esetében – bor vagy vízlopónak használták. A képen látható lopótök csak a szárításon esett túl, végeit nem vágták le. A végek levágása után a magokat ki kell szedni a kerek testből, a szárat pedig tüzes dróttal fúrták át. HA a lopótök elég nagy, egy vagy két liter folyadékot is magába tudott fogadni.
Tökféléket szerte a világban használtak folyadékok tárolására. Japánban az utazók kedvelt „társa”, gyógyitalokat is tároltak benne. Hawaii-n kávé tárolására használták. Ám nem csak az italokhoz kapcsolódik a lopótök: ebből készül a híres indiai hangszer, a szitár teste, vagy a latin-amerikai kultúrában használt rumbatök.
Csibeitató
A Barlanglakásba látogatók számára bizonyára nem ismeretlen a kéményhez kötött kecske sziluettje – az ilyen nagyobb testű állatot nem tudták a mélyudvarban tartani. Ellenben jutott hely a kisebb állatoknak: tyúkoknak, csirkéknek, akik az udvarban kaparásztak, és akár az egyik kőbe vájt odúban laktak. Etetésük, itatásuk napi feladat volt. Utóbbihoz most bemutatott tárgyunkat használták. Az iszogató madarak a lyukon dugták be fejüket, hogy a vízhez juthassanak.
Petróleumlámpa
Már kifelé tartunk a télből, de még mindig korán sötétedik, a sötétség ellen pedig egyszerűen felkapcsoljuk a villanyt. Az elektromos világítás ma már magától értetődik számunkra, de nem kell sokat visszalépnünk az időben, hogy az elektromosság és a fény hiányával szembesüljünk. A második világháború után a Budapesthez csatolt kisebb települések, melyeket kerületekké szerveztek, sok esetben nem, vagy csak részlegesen rendelkeztek elektromossággal. Ez igaz volt a 22. kerületi barlanglakásokra is. Minden bizonnyal sok helyen használtak petróleumlámpákat a világításhoz. A képen látható petróleumlámpa egy hideg levegővel égő változat. A lámpa felső részén lévő lyukakon keresztül hideg levegő áramlik be, amely keresztül megy az oldalcsöveken, és eljut a lapos kanóchoz, melyet meggyújtva ég a láng. Ennek a kialakításnak az előnye, hogy a fentről áramló oxigén dús levegő jobban táplálja és fényesebbé teszi az égést.
Mérőszalag
Már a római korban is használtak mérőeszközöket. A mérőszalagra leginkább emlékeztető eszköz egy egyszerű bőrcsík volt. A mérőszalagoknak később két fajtája alakult ki: a rövidebb, 4 méter körülire kihúzhatók. Az ilyen hosszúságú mérőszalagok általában kis tokban vannak, és egy rugós mechanizmus segítségével vissza is térnek oda.
Bemutatott tárgyunk egy másik fajta: szalagja sokkal hosszabb, nincsen zárt tokja. A kihúzott szalagot kurblival kell visszatekerni. Bár tulajdonosa nem ismert, az ilyen hosszúságra kihízható mérőszalagot elsősorban mesteremberek használhatták.
Események
Pincejárat a Barlanglakás Emlékkiállításban
2026-03-07 14:00:00Kedves látogatóink!
A Barlanglakás Emlékkiállítás október végétől március elejéig ZÁRVA tart.
Nyitás tavasszal, a márciusi pincejáraton.
2026. március 7. szombat
Nyitvatartás: 14:00-16:30
Téli szünet utáni első nyitvatartási napunkon tárlatvezetésekkel várjuk látogatóinkat. A vezetések minden egész órában indulnak, Appel Péter tárlatvezetővel.
Emlékmúzeumunk közel 60 éve nyílt özvegy Tóth Győzőné barlanglakásában. Tárlatunkon az egykori barlanglakásokban élő emberek mindennapjaival és használati tárgyaival találkozhatnak az érdeklődők.
Kiállítóhelyünk érdekessége, hogy ehhez hasonló mélyudvaros barlanglakások elsősorban a mai 22 kerület területén találhatók Magyarországon.
A program ingyenes!
Bemutatkozik a Barlanglakás
Budafok és Tétény történetének elválaszthatatlan részét képezik az egykori barlang- és pincelakások. Egészen a közelmúltig tömegek laktak ezekben a kényszerűségből kialakított lakásokban, nehéz körülmények között. A 20. század közepére azonban sok pincelakás fölé ház épült, az egykori kényszerlakhelyek elnéptelenedtek. Mély udvarok még láthatók a kerületben sétálva, de a lakások mára már eltűntek. Özvegy Tóth Győzőné egészen a 1960-as évek végéig használta azt a lakás, amely a Budapesti Történeti Múzeum jóvoltából kiállítóhellyé alakult. Napjainkban a fenntartó 22. Kerületi Önkormányzat és Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési központ felügyelete alatt működik a kiállítóhely, amely özvegy Tóth Győzőné szobáját és konyháját, az albérlők lakrészét és a helyi kisiparosok szerszámait mutatja be látogatóinknak. Ha teheti, jöjjön és tekintse meg ezt a Magyarországon egyedülálló kiállítóhelyet!
A kiállítóhely előzetes bejelentkezéssel látogatható. A tervezett látogatás előtt néhány nappal érdeklődjön Appel Péter tárlatvezetőnél a 06 20 447 8333-as telefonszámon.
Jegyár: 1000 Ft/fő/felnőtt; 500 Ft/fő/diák vagy nyugdíjas
Iskolai osztályok, gyerekcsoportok részére múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk. Programjaink 1000 Ft/fő áron érhetők el. Érdeklődni a gyonki.viktoria@klauzalhaz.hu, illetve az info@magdolnaudvar.hu címen lehet.
Média
Appel Péter tárlatvezetőnk előadása 2020-ban: | Múzeumok Éjszakája Online kiadás (2020): |
A Promontor TV interjúja Gyönki Viktória muzeológussal a megújuló | Múzeumok Éjszakája bemutatkozó kisfilm (2021): |
Múzeumok Őszi Fesztiválja: kiállításmegújításról és állományvédelemről beszélt Gyönki Viktória (2021): | Posta Ákos István interjúja Gyönki Viktóriával a barlanglakásokról, és egykori lakóikról (2022): |
A Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága által szervezett Tájházi Műhely | 2023-ban Gévai Csilla és Koródi Eszter (Fiúról Apára Program) előadásairól készített felvételt a Promontor TV: |
Topotéka fotók
Tudástár
Barlanglakások Budafokon
A Barlanglakás Emlékkiállítás Dél Budán, Budafok-Felsővároson a Veréb utcában található. Korábban az egész Veréb utcában, valamint a szomszédos Ibolya utcában is voltak mélyudvaros barlanglakások, amelyre napjainkban már modern lakóházak épültek. Nem csak Budafokra voltak jellemzőek ezek a lakóházak, nagy számban voltak barlanglakások Budatétényben és Nagytétényben is.
A tatárok betörésekor, majd a török hódoltság idején barlangokban húzták meg magukat a menekülő emberek. A bujdosás emlékét sok helynév őrzi, mint például a budafoki ún. Nagy- vagy Török-barlang, a mai Tóth József utca környékén. Itt alakították ki az első természetes barlanglakásokat azok a svábok, akik megtelepedve szőlőműveléssel kezdtek foglalkozni.
A 19. század elejére már megjelentek a kőházak és a földalatti lakások. Főként Budatétényben alakítottak ki 3-4 méter széles árkokat, amiket később fával, földdel és kövekkel fedtek be. Megjelentek a mélyudvaros barlanglakások is, elsősorban annak köszönhetően, hogy sokan kőbányászattal foglalkoztak. Budafokon a Tóth József utcától délre fekvő Kőbánya, Rókales és Verebes területén alakítottak ki mélyudvaros barlanglakásokat. Ugyan a 19. század végén még egyfajta romantikus kép élt a természetes lakóhelyeken élő emberekről, pár évtized múlva gyökeresen megváltozott a kép. A barlanglakások elsősorban egészségtelen levegőjük miatt kerültek a figyelem központjába. Hiába volt a törekvés, hogy az újabb lakások kialakítását megakadályozzák, illetve a meglévőkből kiköltöztessék az embereket, a barlanglakók száma egyre nőtt. Elsősorban annak köszönhető a tendencia, hogy Budafok és Tétény iparosodott, és egyre többen költöztek ki Budapestről. Több lakásépítési program indult el a sanyarú sorsú munkások megsegítésére, hiszen 1926-ban Budafokon 18 000 emberből körülbelül 2000 élt barlanglakásokban. Végül csak a második világháború után költöztek ki az emberek a barlanglakásokból, amelyek közül sokat gombapinceként vagy raktárként továbbra is használtak.
A mélyudvaros barlanglakások kialakítása a következő képen történt: egy-egy földterületről lehordták a földréteget, majd a kitermelt kövek helyén lévő tér oldalaiba kisebb lyukakat vájtak. Kezdetben az ilyen mélyudvaros típusú lakásokat elsősorban szőlőmunkások lakták, míg a korábban említett, barlangokba épült házakban a kőbányászok éltek. Vitatott, hogy helyes-e a mélyudvaros barlanglakásokat „barlang” névvel illetni, hiszen ezt a szót inkább természetes üregekre használnánk. A köznyelvben azonban a mélyudvaros lakásokat is barlanglakásnak hívják, de előfordul, hogy pincelakásként említik őket.
A mélyudvaros barlanglakások kialakítása többé-kevésbé egységes volt. Az udvarba lépcsőn lehetett lejutni, ahol több kisiparos és szőlőmunkás család lakott, sokszor albérlőkkel együtt. Igás állatot nem tartottak, csak kisebb jószágokat, csirkét és nyulat. Híresek voltak a kéményhez kötött kecskék, amelyekhez egy találós kérdés is kapcsolódik. „Hol lehet kéményhez kötözött kecskét látni?” A válasz szerint: Budafokon. Az albérlők voltak a leginkább nincstelenek a barlanglakók között. Gyakran csak egy szobát, vagy ágyat tudtak bérelni maguknak, ahová aludni járhattak. Általában nem volt jellemző, hogy módos emberek laktak volna a budafoki és tétényi barlanglakásokban. Nem volt ritka, hogy hárman, négyen osztoztak egy ágyon. A berendezés minimális volt, meleget csak a sparhelt adhatott, ha este főztek. Így 10-12 fokot tudtak elérni a beltérben. Vezetékes víz vagy áram elképzelhetetlen volt a barlanglakásokban. A lakók kútból húztak vizet, amely akár több utcányira is lehetett lakóhelyüktől.
A Veréb utcai barlanglakás még az 1960-as évek közepén is lakott volt, özvegy Tóth Győzőné, Julianna közel 50 évig élt a barlanglakásban férjével. Az asszony már életében is kiállításként, emlékhelyként mutatta be a barlanggócokat. Az emlékkiállítás 1971-ben nyílt meg a nagyközönség előtt a Budapesti Történeti Múzeum gondozásában. A kiállításban az egykori lakók eredeti tárgyait mutatták be, amelyet később a helyi mesterek által használt szerszámokkal egészítettek ki. 2014 óta a kiállítótér folyamatosan megújul a XXII. Kerületi Önkormányzatnak és a Kubinyi Ágoston pályázatnak köszönhetően. Napjainkban a Klauzál Gábor Budafok Tétényi Művelődési Ház tagintézményeként működik.
A kiállítás a barlanglakók egykori életét mutatja be. Az udvar jobb odalán, Tóth Győzőné egykori hálószobájában több eredeti bútorát sikerült megőrizni. A konyha berendezése, valamint a szomszédos szobában kialakított műhely tárgyai többnyire gyűjtésből és a helyiek felajánlásaiból kerültek a kiállítótérbe. A műhelyszoba gyűjteményén keresztül régi, kihalófélben lévő mesterségek tárgyait tekinthetik meg a látogatók. Külön helyiségekben, az udvar bal oldalán látható az albérlők lakóhelye, valamint egy vízgyűjtő és egy kamra.
Kapcsolat
A Barlanglakás Emlékkiállítás fenntartója a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ.
Cím: 1222 Budapest, Veréb u. 4.
A kiállítóhely előzetes bejelentkezéssel látogatható március 1-től október 31-ig.
A tervezett látogatás előtt néhány nappal érdeklődjön Appel Péter tárlatvezetőnél a 06 20 447 8333-as telefonszámon.
A kiállítóhely szakmai felelőse Gyönki Viktória történész, muzeális gyűjteményi referens. Kapcsolat: 06 20 424 9280 vagy gyonki.viktoria@klauzalhaz.hu.
Iskolai osztályok, gyerekcsoportok részére múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk. Programjaink 1000 Ft/fő áron érhetők el. Érdeklődni lehet az info@magdolnaudvar.hu címen.
Facebook: https://www.facebook.com/barlanglakasemlekmuzeum